8 évesen kezdtem először zongorán játszani. 5 évig jártam tanárhoz, majd a kamaszkorral beköszöntött a gitárok ideje.
A mély tónusok nélkül nem tudnám elképzelni az életem. Bár akusztikuson kezdtem, de mihelyt lehetett választani, átálltam a négyhúros hangszerre. Foghatnám a basszer iránti rajongásom a bakelit lejátszónkra, aminek a basszus potmétere elromlott, így állandóan a maximum értéken maradt.
Punktól kezdve a langyi rockon, D&B és a thrash metálon át a bluesig mindent játszottam, de az örök szerelem a szimfonikus metál maradt.
2017-ben csatlakoztam először a zenekarhoz, aminek a zenei irányzata, üzenete, stílusa rögtön megfogott és a kedvelőjévé tett. Sajnos 2019-ben magánéleti változások miatt nem tudtam betölteni egy ideig a basszusgitáros szerepét, ezért kipróbáltam a rajongói oldalt is. 2022 tavaszától pedig, ahogy lehetőség nyílt rá, újra a Crash and Ride szolgálatába állítottam a basszusgitárom.